Korábban már megismerkedhettek olvasóink a céggel. Akkor azért esett erre a vállalatra a választásunk, mert arra kerestük a kérdést, hogy az Obamacare milyen hatással lehet egyes cégekre. Akkor úgy gondoltuk, hogy a WellPoint érdemben lesz képes növelni eredményességét a következő években.
A tegnapi napon tette közzé negyedéves számait a WellPoint. A jelentést részletesen áttekintve a következő adatokra figyelhetünk fel: 2012. december 31.-én 36,1 millió ügyféllel rendelkezett a vállalat, ez 5,5 százalékkal több mint egy évvel ezelőtt. Bevétel oldalon azonban nem mutatkozott meg ez a létszám bővülés, eredmény soron a negyedik negyedévben a vállalat mindösszesen 0,9 százalékkal volt képes növelni bevételét, ami így a negyedévben 15,3 milliárd dollárra rúgott, éves szinten pedig elérte a 60,73 milliárd dollárt, ez a 2011-es évhez viszonyítva 1,4 százalékos emelkedésnek felel meg. Adózott eredménye 2012-ben a vállalatnak 2,65 milliárd dollár volt, ami 0,3 százalékos bővülésnek felel meg előző évhez viszonyítva, ez részvényenként 8,18 dollárt jelent (12,8 százalékos emelkedés).

A vállalat kilátásai a 2013-as üzleti évre igen biztatóak: árbevétel szintjén 71,5 milliárd dollárt várnak el, ami 17 százalékos bővülést eredményezhet a jövő évben. Részvényenkénti adózott eredmény esetében azonban a 2012-es évhez képest alacsonyabb számot várnak, 7,60 dollárt. Az EPS szint azért eshet vissza a jövő évben a vállalatnál, mert 2013-ban fogják elszámolni a vállalat az AmeriGroup akvirálási költségeit.
A jelentésből egyértelműen leszűrhető tehát, hogy a vállalat ügyfél létszám, és árbevétel szintjén egyaránt képes volt és lesz növekedni, míg előző évi akvizíciója révén komolyabb szeletet tudott kihasítani a piacról, ezzel pedig kedvező alapokkal rendelkezik a jövő évhez a WeelPoint.
Azok számára, akik nem szeretnének komolyabban kockáztatni, azoknak távoli lejáratú in the money call opció vásárlást javaslunk. Jelenleg egy 62,5 dolláros strike-al rendelkező júniusi Call opció ára 450 dollár, így egy ilyen befektetés esetén mindösszesen csak ezt az összeget kell kockáztatnunk.
Länger Péter, Solar Capital
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve