A világ legnagyobb platina kitermelője, az Anglo American Plaitnum Ltd. csökkentette a kitermelési kvótáit azok után, hogy a tavalyi évben veszteséget könyvelt el a vállalat. Ennek okozója az volt, hogy a finomított platina árfolyama 8,8 százalékot esett, miközben a kitermelés költségei emelkedtek. Ezek mellett még az egyre növekvő készletek is aggasztónak bizonyultak. A tavalyi évben közel 10 százalékkal esett vissza Dél-Afrika termelése a már ismert okok miatt és ezen felül a több bányában tapasztalt sztrájk miatt is.
Az áprilisi határidős platina árfolyama az elmúlt napokban 1709 dolláros árfolyamig repült, ami bizony 2012 októbere óta nem volt tapasztalható. Ezzel a teljesítményével a platina 2013-ban elérte a 10 százalékos emelkedést. Hozzáteszem, hogy mindezt tette úgy, hogy közben az arany idén eddig negatív eredményt produkált.

Abban az esetben, ha a tendencia nem változik - márpedig a nemzetközi szakértők továbbra is emelkedést prognosztizálnak - akkor a 2012-es csúcsok áttörése komoly katalizátora lehet a további szárnyalásnak. A számok nyelvén szólva tehát, ha az 1739 dolláros árfolyam fölé tud kapaszkodni a platina kurzusa, akkor a korábbi 1900-as csúcs megdöntése lehet a legközelebbi cél!
Horváth Dávid, Solar Capital
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve