Búza, kukorica, hogy csak azt a két terményt említsem, amik a magyar mezőgazdaság nagy részét alkotják. Az ezeket megtermelő vállalkozásoknak nem mindegy, hogy a megtermelt termékeket milyen áron tudják értékesíteni, hiszen vállalkozásuk bevételi oldalát az értékesítésből szerzik. Azonban felvevők szempontjából sem mindegy, hogy milyen áron tudják ezeket a terményeket megvásárolni, mert vállalkozásuk kiadási oldalának egy részét ezek beszerzése alkotja.
Ugyan a magyar búza nem egyezik a nyugati MATIF tőzsdén kereskedett búzával, de mivel földrajzi értelemben "közeli" térségekről van szó ezért nagy vonalakban a trendek követik egymást. Természetesen egy helyi adó kivetése, jelentősen befolyásolná a hazai gabonák árát, míg a nyugati tőzsdén kereskedett termények árfolyama nem is reagálna. Habár a BÉT-nek is van árupiaci és opciós szekciója is, de mivel nincs forgalom, ezért nem érdemes ezeket a fedezeti ügyleteket itt kötni.
Hogyan is működnek a gabonák árát fedezni?
Termelőnek az érdeke, hogy neki minél jobb termés mellett, minél drágábban tudja értékesíteni termékét, azonban ez a legritkább eset, hiszen minél jobb egy régió termése, annál alacsonyabb az árfolyam. Ez az, ami fedezésre szorul. Annak érdekében, hogy nehogy túl olcsón kelljen a termelőnek értékesíteni opciós fedezeti ügyletek segítségével (put vásárlással) lehet fedezni a jövőben várható gabona árát. A put vásárlások hasonlóan működnek egy biztosítási konstrukcióhoz, tehát egy bizonyos összegért cserébe biztosíthatja a termelő, hogy a termésének végső eladási értéke ne kerüljön egy minimális szint alá, ha ez megtörténik, akkor a szint alatti ár térítésre kerül.
Vásárlóknak, hasonlóan az előzőekhez, szintén létezik konstrukció. Ilyen esetekben minél olcsóbb gabonaár a felvásárlók (malmok, állattenyésztők, stb.) az érdek a gabona ár minél alacsonyabban való tartása. Az árak jelentős elszállásának fedezésére lehetséges call opciókat vásárolni, amik szintén egy biztosítási konstrukcióhoz hasonlóan egy összeg kifizetése után, biztosítja egy bizonyos szint fölötti kedvezőtlen árfolyammozgásokat.
Amennyiben, úgy érzi, szüksége lehet ilyen típusú fedezeti ügyletekre, regisztráljon jobb oldalon fenn és segítünk eligazodni az opciók és a határidős gabonapiacok világában.
Vogel András, Solar Capital
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve