Korábbi írásaimban már felhívtam a figyelmet arra a tényre, hogy a gazdasági válságok idején is jó befektetés a fogyasztási szektor. Legyen szó üdítőgyártásról, gyorséttermekről, vagy éppen kiskereskedelmi láncokról, az emberek minden esetben fogyasztanak. Főképp igaz ez a mai globalizált világban, amikor egy-egy régió gazdasági fejlettsége között méretes szakadék tátong.
Ázsia fejlettebb része, az USA, valamint Nyugat-Európa jelentős fogyasztással bír. Nem meglepő tehát, hogy számos cég ezekben a térségekben fejleszt és bővíti értékesítési csatornáit.
Ebben az esetben nem csak a McDonalds, hanem többek között a Yum! Brands, Coca-Cola, valamint Wal-Mart részvények is érdekesek lehetnek a következő időszakban.
Ha mindezekből profitálni szeretnénk, egy meglepő módszert tudok javasolni. Egy nagyobb bevásárlást követően pakoljunk ki mindent egy asztalra, és nézzük meg, amit vettünk, azoknak ki a gyártója, és jegyezzük fel magunknak a márka nevét és tulajdonosát. Ezt követően már csak információt kell szereznünk arról, hogy kereskedhető-e a tőzsdén az adott vállalat részvénye, és az elmúlt öt évben milyen eredményekkel zárt a vállalat gazdálkodása (pénzügyi információ szerzés).
Amennyiben Ön is szeretne profitálni egy válságálló szektorból, regisztráljon, és szakértőink készséggel segítenek összeállítani Önnek fogyasztói kosarát!
Länger Péter, Solar Capital
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve