Április 12 és 15, sőt még az utána következő napok is egyértelműen az aranyról szóltak. A nemesfém jegyzése 1330 dollár alá esett, amivel összesen több mint 30 százalékkal esett vissza a mindenkori csúcshoz képest. A mai kereskedésre az árfolyam járt már az 1480 dolláros szinten is és ezzel már több mint 5 százalékos emelkedést tudhat magáévá a nemesfém a hétre. Ezzel már visszaadta az esés több mint felét.

A jövőben még a dollár mozgása is közrejátszhat az arany árának alakulásában is, de akik erre spekulálnak azoknak rossz hír, hogy az elmúlt időszakban jelentősen lecsökkent a korreláció a dollár árfolyamának és az arany mozgása között.
Az arany piacán a múltban már látható volt egy nagy korrekció, azonban az sem volt ekkora méretű. Ennek ellenére akkor a korrekció után háromszorozni tudta magát az arany. Mindezek mellett a makrogazdasági bizonytalanságok is az arany emelkedésének irányában hatnak. Így összességében továbbra is úgy gondolom, hogy nem spekulatív, hanem kifejezetten biztosítási célból, de érdemes az aranyat venni.
Vogel András, Solar Capital
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve