A Starbucks, mint márkanév, mára már szinte egyet jelent a kávéfogyasztással, talán nem is véletlenül. Az 1900-as évek elején alapították, és azóta gyakorlatilag folyamatosan terjeszkednek, hálózatot építenek, és bármilyen furcsán is hangzik, követik a kávé fogyasztási trendet, hiszen hosszú út vezetett az egyszerű espresso kávétól a jeges- duplacsokis- szójatejes- karamellás Caffé Latteig.
A Starbucks nem egyszerűen kávét árul, hanem egy igen széles fogyasztói kört szolgál ki, egy elég komolynak tekinthető termékskálával, és teszi ezt sikeresen, hiszen az idei évben árbevétele több mint 10 százalékkal haladta meg az előző évi adatokat és a menedzsment várakozása az idei évre is pozitív jövőképet vetít előre.
Figyelembe véve, hogy a kávéfogyasztás is kezd "trendi"-vé válni, illetve azt, hogy a cég folyamatosan nyitja meg kávézóit Kínában, ahol még gyerekcipőben jár a kávéfogyasztás, komoly potenciál lehet a cég részvényeiben, melyek technikailag is pozitív képet festenek.

Amint itt is láthatjuk, a részvény emelkedő trendben van, egyre magasabb csúcsokat érint, miközben a korrekciók ezzel egyet szintén egyre magasabban találhatók. Ezt illetve a fundamentumokat egybevetve a UBS ajánlásával, akik 12 hónapon belül 64 dollárra várják a részvény árfolyamát, úgy gondolom érdemes lehet egy újabb taggal szélesíteni a portfóliónkat.
Rövid távon a tavaly áprilisi 62 dolláros csúcsig várnám el a papírt, ezért egyszerű 60 dolláros call opció vételét javaslom egy távolabbi lejáratra, vagy a részvény megvételét, illetve azzal együtt egy eladási kötelezettség vállalást 62,5 dolláron, melyért prémiumot kapunk, ezzel ugyan maximalizáljuk a profitunkat, de a kockázatunkat is csökkentjük.
Amennyiben kedve támad a Starbucks vásárláshoz, regisztráljon jobb oldalt, és jelentkezzen adatai megadásával.
Vetter Péter, Solar Capital
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve