Elsőfokon nem járt sikerrel, és a fellebbezését végül megegyezés követte – írja a hvg.hu.
Az Apple még 2019 augusztusában indított pert a Corellium ellen, nehezményezve, hogy a vállalat virtuális iOS-eszközöket értékesít biztonsági kutatóknak. Az ilyen eszközöknek köszönhetően a kutatók bepillanthatnak az iOS belsejébe, hogy felfedezzék az esetleges biztonsági hibákat. Amennyiben ilyet találnak, gyorsan betölthetik az iOS korábbi verzióit, hogy lássák, mióta létezik a hiba.
Az Apple az eredeti perben azt állította, hogy a Corellium megsérti a szerzői jogait azzal, hogy engedély nélkül értékesíti az iOS-t. Az Apple azt is állította, hogy a hackerek a Corellium platformját használva megtalálhatják az iPhone és az iPad feltörésének módszereit.
Tavaly egy floridai bíró már az Apple ellen döntött, mondván, hogy a bizonyítékok megtekintése után a bíróság szerint nincs szó rosszhiszeműségről vagy tisztességtelen eljárásról a Corellium részéről. Ráadásul megfontolandónak tartotta a bíró, hogy az Apple azután perelte be a Corelliumot, hogy elgondolkodott a felvásárlásán.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve