Az idén az Apple-dobása természetesen az iPhone 14 sorozat lesz, ennél már jóval korábban, akár egy-két hónapon belül megjelenik egy ugyancsak nagy érdeklődés kiváltására hivatott Apple telefon, az iPhone SE 3 – írja a hvg.hu.
A korábbi iPhone SE modellek is az elérhető árazásuk miatt voltak népszerűek.
Kapcsolódó
Ha minden a tervek szerint halad, az idén is lesz középkategóriás, ráadásul 5G-s iPhone, ez fenyegetést jelenthet az androidos telefongyártók számára, és akár gyökeresen megváltoztathatja a piacot.
Az árát 399 dollár (nagyjából 132 ezer forintnak megfelelő összeg) körülire becsülik (Indiában állítólag 300 dolláros áron árulják majd). Ez nem mondható kevésnek, de még mindig jóval megfizethetőbb, mint a kétszer annyiba kerülő iPhone 13.
A középkategóriát ma az androidos telefonok uralják, a Samsung, a Xiaomi, az Oppo vagy a OnePlus folyamatosan rukkolnak ki újabb modellekkel, azonban a 400 dollár alatti árkategóriában már el kell fogadni a kompromisszumokat.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve