Peter Thiel, a Szilícium-völgy egyik ismert befektetője egy interjúban azt mondta, hogy szerinte az Apple meghaladta pályája csúcsát - idézte az interjú kritikus részletét a Business Insider. Thiel tagja a Donald Trump kormányzását előkészítő csapatnak.
A kérdés úgy szólt: tényleg úgy véli-e, hogy az Apple nagy korszaka véget ért? A válasz szerint pontosan ez a helyzet. Tudjuk, hogy néz ki egy okostelefon és tudjuk, hogy mire képes. Nem Tim Cook (az Apple vezérigazgatója - a szerk.) hibája, de ezen a területen már nem lehetséges a további innováció - indokolta véleményét.
Thiel azzal szerzett nevet magának, hogy a Facebook indulásának korai szakaszában befektetett a cégbe. Tagja a közösségi portált üzemeltető cég igazgatóságának és társalapítója a titokzatos adatelemző vállalatnak, a Palantirnak.
Az Apple kiábrándító évet zárt 2016-ban - emlékeztetett a Business Insider. A cég legsikeresebb terméke, az Iphone eladásai az okostelefon 2007-es bemutatkozása óta először csökkentek az elmúlt évben.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve