Az Apple jellemzően szeptemberben vonja magára a világ figyelmét, ugyanis ekkor mutatják be az új iPhone-okat, Apple Watchokat és iPadeket, emellett a készülékekre érkező legfrissebb rendszerkiadásokat és azok funkcióit. Néhány másik terméküknek viszont különálló eseményt szerveznek, és a Bloomberg szerint egy ilyen készülődik most is – írja a hírügynökség beszámolója nyomán a hvg.hu.
A kérdéses bemutatót március 8-án tarthatja az amerikai gyártó, ahol a szóbeszédek szerint három készülék juthat főszerephez: a harmadik generációs iPhone SE, a 2020-as iPad Air egy frissebb kiadása, és egy új, az Aple Siliconnal felvértezett Mac számítógép.
Kapcsolódó
Az új telefon állítólag 5G-képes lesz, amely az egyik legfontosabb előrelépés a széria történetében. A készülék mindemellett gyorsabb processzort és jobb kamerát is kap a várakozások szerint.
Bár erről sincs hivatalos információ, úgy tudni, hogy az iOS 14.5-ös verzióját is márciusban adja ki az Apple.
A szoftver legfőbb újdonsága a Face ID-nál lesz tetten érhető: az egyes készülékek akkor is fel fogják ismerni a tulajdonosukat, ha azok arcmaszkot viselnek.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve