Oroszországba mintha visszatértek volna az elmúlt évszázad végének évei, amikor mindennapos volt az illegális szoftverek használata. Az interneten megugrottak a Microsoft illegálisan lemásolt termékei, köztük a Windows operációs rendszer iránti keresések, miután az amerikai gyártó az Ukrajna ellen indított háború miatt felfüggesztette eladásait az orosz piacon - vette át a Kommerszant gazdasági lap hírét a Moscow Times.
A Microsoft már a háború első napjaiban bejelentette kivonulási szándékát Oroszországból, aminek júniusban jött el az ideje, azaz most kezdték visszavonni az ott használt termékeik támogatását. A Kommerszant szerint a Windows 10-re irányuló keresések 250 százalékkal ugrottak meg az elmúlt három hónapban. Az Excelre irányulók csak júniusban 650 százalékkal nőttek.
Bajban vannak a kormányhivatalok
Június utolsó előtti hetében 47-szeresére nőtt a Windows 10 Media Creation Tools iránti érdeklődés, miután az orosz felhasználók hibajelzéseket kaptak, amikor megpróbálták letölteni a Windows 10 és 11 telepítéséhez szükséges eszközöket a Microsoft hivatalos weboldaláról. Eközben az Linux operációs rendszerrel foglalkozó orosz fejlesztők azt érzékelték, hogy erősödni kezdett az Linux iránti kereslet.
A kormány szervezetei a hírek szerint elkezdtek átállni a Windows használatáról a Linuxéra, ám informatikai szakértők kétségeiket fejezték ki a Kommerszantnak nyilatkozva azzal kapcsolatban, hogy az utóbbi képes-e teljesen helyettesíteni az előbbit. A Windows ugyanis stabilabb és felhasználói erősebb védelmet élveznek a hibákkal szemben, mint a nyílt forráskódú Linuxéi.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve