Hat másodperccel a baleset előtt érzékelték az Uber önjáró Volvójának szenzorai azt az úttesten szabálytalnul átkelő biciklistát, amit aztán az önjáró autó ennek ellenére is halálra gázolt - olvasható a portálon.
A kocsi mintegy 65 kilométer per órás tempóval haladt a baleset előtt. Elég idő lett volna rá, hogy nullára fékezve elkerülje a balesetet.
Kapcsolódó
A teljes leállásra az az 1,3 másodperc is elég lett volna. A Volvo rendszere fékezett is volna, de az Uber mérnökei előzőleg ezt kiiktatták, mert szerintük a Volvo évek óta megbízhatóan működő, rengeteg balesetet megelőző rendszere "kiszámíthatatlan", és összevissza fékezget.
Az amerikai közlekedésbiztonsági hatóság, az NTSB csütörtökön nyilvánosságra került jelentése szerint egyértelműen az Uber szoftvere a felelős a balesetért: a biciklijét toló gyalogost előbb "ismeretlen tárgyként", majd "járműként", végül "bicikliként" azonosította, de képtelen volt kiszámolni haladási irányát és elkerülni az ütközést.
A járműben egyedül ülő kezelő pedig éppen a rendszer megfigyelésével volt elfoglalva, így ő se tudott időben közbelépni.
A kép forrása: Shutterstock.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve