Az augusztus 30-i frissítése után már a MÁV-HÉV adatai is valós időben jelennek meg a budapesti közösségi közlekedési applikációban – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
Hamarosan már a mobiljegy is elérhető lesz az alkalmazásban, és számos új funkcióval bővül a program.
Mostantól pontos információk jelennek meg a FUTÁR digitális felületein, valamint a HÉV viszonylatán található megállóhelyi kijelzőkön, és élőben lehet követni az okoseszközök képernyőjén a HÉV-járatok mozgását.
Az ügyfelek igényei alapján az év végén megújul, és ügyfélbarátabb felületet kap a BKK FUTÁR alkalmazása. Már minden tízedik BKK-bérletet mobiljegyen vásárolnak, ezért a BKK saját alkalmazásán belül elérhető mobiljegyvásárlás funkcióval fogja támogatni, hogy a papíralapú termékek helyett egyre többen digitális jeggyel vagy bérlettel utazzanak. A tervek szerint a közeljövőben már az eseti utazáshoz igénybe vehető vonaljegy is elérhető lesz a mobiljegyben.
Előreláthatóan még az idén beköltöznek a BKK Info aktuális hírei az applikációba. Ennek köszönhetően percre kész forgalmi információkról, a legfontosabb menetrendi és járatváltozásokról azonnal értesítést kaphat a felhasználó.
A jövő év elején további fejlesztések várhatók. Elérhető lesz többek között a kerékpáros útvonaltervezés, valamint a valós idejű újratervezés is, a megosztáson alapuló közlekedési eszközöket választók pedig térképen kereshetik meg a gyűjtőpontokat.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve