Az okostelefonokra leselkedő veszélyekről készített egy, beszédes adatokat felsoroló összeállítást az Avast, az ingyenes vírusirtójáról is ismert kiberbiztonsági cég.
- Globálisan a kibertámadások 60 százaléka az okostelefonokat veszi célba.
- A koronavírus-járvány során 62 százalékkal több rosszindulatú telefonos kódot füleltek le a korábbi időszakhoz képest.
- A különböző szervezetek többsége pedig már érintett volt telefonos adathalász-támadásban.
A cég szakértői a következőket javasolják az telefonhasználóknak:
- Zárva kell tartani a telefon, amikor nincs használatban. Ez jelenti a telefon első védelmi vonalát. Érdemes az ujjlenyomatos vagy arcfelismerő zárat használni. A képernyőfeloldó mintákat nem javasolják, mert nyomot hagynak a telefonon, ezért könnyű azokat kitalálni. Pláne nem javasolják a PIN-kód vagy jelszavak esetében az 123456 számsort, kézenfekvő okokból.
- Csak az ismert, megbízható alkalmazás-áruházakat szabad használni, Ellenkező esetben egy app letöltésével rosszindulatú kód, szoftver kerülhet a telefonra.
- Érdemes lecsekkolni a telefonban az úgynevezett alkalmazásengedélyeket. Persze a navigációs applikációhoz, térképalkalmazásokhoz meg kell adni a helyadatokat. Ugyanakkor egy logikai játéknál tényleg szükséges megadni akár a helyadatokat, akár hozzáférést adni a fényképekhez. Mielőtt valaki rögtön megadná az engedélyt, gondolja át, hogy az adott alkalmazásnak valóban szüksége van-e a kért adatokra. Aki óvatos, elkerülheti, hogy túl sok személyes adata kerüljön a mások kezébe.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve