A prágai pénzügyminisztériumnak május végéig kell kidolgoznia a vonatkozó konkrét javaslatot - írja az MTI a CTK hírügynökségre hivatkozva.
A pénzügyi tárca konzervatív becslése szerint az adóból, amelyet 2020 közepén vezetnének be, évente mintegy öt milliárd korona folyna be az államkasszába. A digitális adó a legjelentősebb globális szereplőkre fog vonatkozni. Ez reagálás arra, hogy az Európai Unió és az OECD szintjén sikertelen és lassú a megoldások keresése - nyilatkozta Alena Schillerová pénzügyminiszter.
"A vita nem arról folyik, bevezetjük-e ezt az adónemet, hanem arról, hogy mikor, milyen formában és milyen nagyságban" - szögezte le a tárcavezető.
Megjegyezte: az új adó azokat a cégeket fogja érinteni, amelyek globális szinten évente több mint 750 millió eurós forgalmat bonyolítanak le.
A pénzügyi tárca a CTK kérésére úgy pontosított, hogy az adót nem a nyereségre, hanem az internetes cégek forgalmára vetik ki. Az érintett cégeknek kötelező lesz megnevezni egy képviselőt, aki a csehországi adókötelezettségeiket intézi - magyarázta Michal Zurovec, a pénzügyminisztérium szóvivője.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve