A Vodafone Institute megbízásából az Ipsos közvéleménykutató intézet kilenc ország kilencezer válaszadójának válasza alapján vizsgálta a társadalmak digitalizációhoz való hozzáállását. A reprezentatív felmérést a technológia elfogadottsági szintjét mérte Európában, Indiában, Kínában és az USA-ban, illetve azt, hogy várakozások szerint milyen előnyöket tartogathat az egyes országok átalakulási folyamata gigabit társadalmakká.
A kutatásból kiderül, hogy megkérdezettek többsége pozitívan áll a digitalizációhoz. Az egyes régiók közötti különbségek azonban jelentősek - derül ki a Vodafone közleményéből. Az Amerikai Egyesült Államok és a nyugat-európai nemzetek sokkal kevésbé (mintegy 50 százalék) optimisták a digitalizáció előnyeit illetően, mint például Kína, India vagy Bulgária, ahol közel 80 százalékos az arány.
A válaszadók szerint a digitalizáció legnagyobb előnyét azok az okos rendszerek jelentik, amelyeknek köszönhetően lehetőség nyílik az erőforrások megtakarítására, valamint a közlekedés fejlesztésére. A megkérdezettek 48 százaléka nyilatkozta, hogy az új technológiákban rejlő legnagyobb veszélyt a kibertámadások jelentik, míg 63 százalékuk tart attól, hogy a technológiai fejlődés miatt a gépek átveszik az uralmat az emberek felett.
Míg Kínában és Indiában a férfiak és nők nagyon hasonlóan vélekednek a digitalizációról, Európában a nők sokkal kevésbé optimisták az új technológiák használatát illetően, mint a férfiak. Németországban például a megkérdezett férfiak 55 százaléka "nagyon pozitívnak" vagy "pozitívnak" látja a digitalizációt, míg a női válaszadók csupán 41 százaléka nyilatkozott így. Az USA-ban a férfiak körében a pozitív hozzáállás aránya 64 százalék, míg a nőknél 45 százalék.
A közleményből kiderül, hogy Az emberek és a társadalom című tanulmány a technológia elfogadottságának témájában a Vodafone Intézet által készített Digitising Europe kutatás első része. A második, Ipar és foglalkoztatottság című rész a vállalkozások új technológiákra vonatkozó hozzáállását vizsgálja, a harmadik, Irányítás című rész a döntéshozók véleményét méri fel.
A kiadvány A Made in Europe jövője témájában 2019. február 19-én Berlinben megrendezésre kerülő Digitising Europe Summit elnevezésű csúcstalálkozóval párhuzamosan kerül nyilvánosságra. A rendezvény - amelyen Angela Merkel német kancellár is felszólal - vitafórumot kínál az üzleti és a politikai élet magas rangú képviselői számára, célja az uniós szintű közös jövőkép kialakítása a digitális korról.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve