A forgalom növekedése csak 30 százalékos volt 2016-ban, azaz évről évre egyre többen kezdenek valami újba és választják a karácsonyi üdvözletekhez is az okostelefonjukon vagy tabletjükön a különféle internetes üzenetküldési formákat, mint az elektronikus levél, a cset és a közösségi oldalakon elhelyezett posztok.
A Telekom tapasztalatai szerint az adatforgalom felfutásához jelentősen hozzájárultak a nemrégiben bevezetett korlátlan adattartalmú, illetve bizonyos alkalmazásokra (közösségi, cset- és navigációs alkalmazásokra) nézve korlátlan mobilnetcsomagok is.
Kapcsolódó
A három ünnepnap közül 24-én mobilneteztek az ügyfelek a legkevesebbet, a forgalom napközbeni eloszlását nézve pedig az látszik, hogy aznap a mobilinternet forgalom este 8 és 9 óra között érte el a csúcsot.
Az internetes üzenetküldés mellett még mindig sokan választják a hagyományos sms-formátumot a jókívánságok eljuttatásához, bár számuk évente mintegy 10 százalékkal csökken. Míg 2016-ben 6,9 millió telekomos küldött sms-t rokonainak, ismerőseinek az ünnepek alatt, addig az idén már csak 6,3 millióan.
Címlapkép forrása: Pixabay.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve