Nagytakarításba fogtak a Facebooknál, hogy megszabadítsák az oldalt a működés közben lefülelt kamuprofiloktól. A cég mostani beszámolójában, amelyet most először tettek közszemlére, azonban nemcsak erről, hanem az oldalon felbukkant, majd pedig törölt erőszakos, valamint gyűlöletkeltő tartalmak számáról is beszámoltak - írta a hvg.hu.
A 2017 utolsó, valamint 2018 első negyedévében zajlott tisztogatási hullám eredményeként 583 millió olyan profilt távolítottak el, amelyek nem valós személyekhez voltak köthetők. Hamis profilok persze most is vannak, sőt: a Facebook becslése szerint az oldalon megtalálható accountok 3-4 százalékra tehető a valótlan adatokat tartalmazó fiókok száma.
Kapcsolódó
Az érintett időszakban 3,5 millió erőszakos tartalmú bejegyzést távolítottak el az oldalról, 21 millió meztelenséget és szexualitást ábrázolót, és 2,5 milliót, amely gyűlöletbeszéddel volt kapcsolatos. A terrorizmust, illetve annak témakörét érintő bejegyzésekből pedig 1,9 milliót töröltek.
A Facebook szerint az eltávolító algoritmusuk a spamek és terrorista propagandával kapcsolatos tartalmak csaknem 100 százalékát kiszúrta, ám a gyűlöletbeszéd címén eltávolított posztok mindössze 38 százalékát ismerte fel. Az utóbbiakat főleg a Facebook-alkalmazottak törölgették.
Képünk forrása: Pixabay.
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve