Mind a vállalkozások, mind a lakosság hálózati korlátozással rendelkező készülékeinek függetlenítése díjmentes lesz október 24-től a törvényi szabályozás változásának köszönhetően - idézi a portál a SciamuS közleményét. A telekommunikációs tanácsadó cég ezért azt javasolja, hogy aki a közeljövőben készülék-függetlenítést tervez, és megteheti, az várja meg a díjmentes időszakot. Különösképpen igaz ez vállalatokra, akik szolgáltató-váltás miatt eszközeiken tömegesen kénytelenek a SIM-lock-ot feloldani.
A hálózati korlátozás a mobilszolgáltatókkal egyidős jelenség: az előfizető bizonyos kedvezmény ellenében vállalja, hogy a szolgáltatóknál vásárolt készülékei csak azok hálózatán működnek, más szolgáltató SIM-kártyájával nem. A korlátozott készülékeket a szolgáltatók a hűségidő lejárta után ma még díjfizetés mellett függetlenítik.
Az Országgyűlés június 15-én fogadta el az elektronikus hírközlésről szóló törvény módosítását. A jogszabály szerint: "A határozott idejű előfizetői szerződés lejártát követően a szolgáltató az előfizető kérésére külön díjazás nélkül köteles gondoskodni arról, hogy az e szerződéssel együtt vásárolt készülék bármely szolgáltató előfizetőjeként használható legyen (hálózat-függetlenítés)".
Eltérő összegeket spórolhatnak meg az ügyfelek a különböző szolgáltatóknál az új törvény után, de egyvalami továbbra is érvényes lesz: ha nem járt le a hűségidő, vagy a szerződés értelmében valamilyen összeggel tartozik a szolgáltatónak a feloldást követően, ezt meg kell fizetni - teszi hozzá a SciamuS.
(A legutóbbi nagy mobilos változásról itt olvashat.)
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve