Nem sikerült előremozdítani a libra ügyét, hiába igyekezett eloszlatni az aggodalmakat legutóbbi kongresszusi meghallgatásán Mark Zuckerberg. A Facebook vezetője a cégével azonosított Calibra szövetség képviseletében ismét megerősítette, hogy az egyes államoktól független virtuális pénz úgy kerülhetne csak forgalomba, hogy az minden szabályozói előírásnak megfeleljen.
A többórás meghallgatás során pártállástól függetlenül jöttek a kérdések és a kritikai észrevételek, többek között a Facebook korábbi adatkezelési botrányai miatt, amivel az amerikai politika alakulásába is belefolyt a vállalat.
Előzetesen döntő fontosságúnak tűnt Zuckerberg szereplése, ami meghatározhatja, hogy egyáltalán lesz e a librából valami. Ehhez képest többször utalt arra, hogy a Facebook is kiszállna a Calibra szövetségből, amennyiben nem kapnák meg az összes szükséges szabályozói jóváhagyást.
Már eddig is komoly érvágás volt, hogy az olyan ismert pénzpiaci szereplők mint a Paypal, a Visa és a Mastercard menet közben kiszálltak a libra projektből. Ha a Facebook, mint a kezdeményezés vezető ereje is így tenne, az alighanem a történet végét jelentené.
A meghallgatáson Zuckerberg azzal is igyekezett eltávolodni a libra ügyétől, hogy a Facebook immár csak egyike a szövetség tagjainak, így nem is tud közös álláspontot képviselni.
A librát egy svájci központú, a legtöbb decentralizált kriptodevizával szemben "igazi" pénzfedezettel rendelkező digitális pénznek tervezték. A deklarált cél, hogy a közösségi oldal több milliárdos felhasználói bázisából a legszegényebb országokban élő, banki kapcsolattal nem rendelkező emberek is hozzáférhessenek a legmodernebb pénzpiaci szolgáltatásokhoz.
Több ország szabályozói, a Federal Reserve és az Európai Központi Bank részéről is komoly fenntartásokat fogalmaztak meg, amiért egy magáncég betolakodna olyan állami szuverenitás körébe tartozó területre, mint amilyen a pénzkibocsátás. A helyzeten nem segített, hogy a Facebook a legismertebb résztvevője a kezdeményezésnek, a céggel világszerte sok problémája van a szabályozóknak.
A kriptopiacokon érthetően rosszul fogadták a meghallgatás kicsengését. A befektetők sok reményt fűztek a libra várható piacélénkítő hatásához. Miután ennek épp az ellenkezője rajzolódik ki, a bitcoinárfolyam nagyjából ezer dollárt esve, 7000 dollár közelébe zuhant.
Noha most már kellene bátorság a libra sikerére, vagy akár létrejöttére fogadni, arra mindenesetre jó volt a terv, hogy napirendre kerüljenek ismét a kriptopénzek. Zuckerberg érvelt azzal is, hogy a szabályozói gáncsolással az Egyesült Államok elveszítheti a versenyt, leginkább Kínával szemben. A digitális jüant Kínában egyes hírek szerint akár már novemberben is elindíthatják, noha ezt a hatóságok mindeddig nem erősítették meg.
A libra miatt nyugaton most ismét szó van arról, hogy miként lehetne új korszakot nyitni a pénzpiacokon hivatalos, jegybankok által kibocsátott digitális pénzzel. A LearnBond befektetési szaklapnak adott interjúban erről Yoni Assia, az ismert eToro befektetési szolgáltató is elmondta: a kérdés legfeljebb annyi lehet, hogy mikor lépnek ebbe az irányba a központi bankok, mivel ez az egyértelmű fejlődési irány.
A lelkesedés és a bizalom hiánya alapján ez még arrébb lesz. Noha a libra, vagy akár a kínai terv alapján a szükséges technológia már rendelkezésre áll, több szakértő szerint is még sokat, akár öt évet is várni kell az első kísérleti projektekre.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve