A Meta ügyvezető igazgatója egy dolgozói konferencián közölte munkavállalóival: többet kell majd dolgozniuk kevesebb erőforrásból, és akinek ez nem tetszik, dönthet úgy, hogy elhagyja a céget, részéről ez rendben van.
Mark Zuckerberg nem finomkodott, amikor azt mondta, valószínűleg amúgy is sok ember van a Meta soraiban, akiknek nem kéne ott lennie. Bár nem tudni, hogy pontosan mire célzott, amikor ezt kijelentette, joggal feltételezhető, hogy vannak olyan dolgozók, akik nem teljesítenek jól, vagy nem túlzottan elkötelezettek a Facebookot is üzemeltető Meta iránt, mint ahogy bármely más vállalatnál.
A cégvezető-alapító komoly nyomás alatt van, ennek okai közt lehet az is, hogy az Apple iOS nemrégiben kiadott frissítése után, az iPhone-t használók kifejezett engedélye kell ahhoz, hogy adataikat megosszák az alkalmazások más cégekkel. Ez a változás sokba került a 2004 óta létező, korábban Facebook néven ismert Metának: mintegy 10 milliárd dollárnyi (4 billió forint) a bevétel-kiesés, aminek oka az, hogy a cég egész üzleti modellje és hirdetési algoritmusa a felhasználók követésén alapszik.
Rossz ómennek tűnik az is, hogy az utóbbi tíz évet tekintve, idén először csökkent a Facebook felhasználóinak száma.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve