Milliárdokat érő kapcsolatok és befektetési tippek várják a Venture Capital Summit pénzügyi és startup-konferencia résztvevőit. A szervezők közleményükben nem hagyományos pénzügyi konferenciát ígérnek, ahol az előadásokat kell csak jegyzetelni. Sokkal inkább nyitott fórumra kell számítani, ahol a résztvevők személyesen a legismertebb befektetőkkel, vállalkozókkal és a velük dolgozó szakemberekkel oszthatják meg gondolataikat, ötleteiket, befektetési elképzeléseiket vagy akár stratégiáikat.
Az eseményre - melynek médiatámogatója a Napi.hu is - a kockázati tőkét kereső vállalkozóknak pedig azért érdemes ellátogatniuk, mert jelen lesz a hazai befektetők krémje. A sikerre vihető ötletek ezen az eseményen tehát valóban összetalálkozhatnak a megvalósításhoz szükséges tőkével.
Kapcsolódó
A Venture Capital Summitot az MFB elnök-vezérigazgatója nyitja meg, majd főelőadóként dr. Michael Brandkamp (High-Tech Gründerfonds Management GmbH), Európa ötödik legnagyobb kockázati tőkealapjának a vezetője tart előadást. Rajtuk kívül jelen lesz Chris Mattheisen, a Magyar Telekom vezérigazgatója.
Az elmúlt egy évben a Forbes saját adatbázist épített az EU több mint 100 milliárd forintját megmozgató Jeremie-program győztes alapkezelőinek portfóliócégeiről. Eredményeiket arról, hogy a kockázati tőke mennyiben járult hozzá az innováció finanszírozáshoz, elsőként a konferencián ismerteti a lap szerzője, Zsiborás Gergő.
Az európai startup környezet jelenlegi helyzetét is bemutatják: erről korábban Elena Bou, az InnoEnergy európai startup-keltető és exportőr vezetője azt mondta, a kontinens befektetői nem elég bátrak.
Állás.hu - Általános szöveg
Keressen állást vagy keressen munkaerőt egy olyan újgenerációs állásportálon, amely valódi, pontos egyezőség alapján rangsorolja a jelentkezőket - kattintson az allas.hu oldalra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve