Az informatikai munkaerőhiány mértékét Magyarországon 22 ezer főre, az Európai Unióban közel 1 millióra becsülik. Szakértők egyetértenek abban, hogy az it-szakemberek utánpótlásának problémája létező, és várhatóan elhúzódó jelenség. Két éve ennek a problémának orvoslására alapították a Codecool informatikai szakoktató céget, mely jelenleg Budapesten, Miskolcon és Krakkóban tart fenn oktatási központokat.
Jelenleg négy évfolyamban, több mint 300 diáknak oktatnak programozást. A Codecool 12 hónapos elméleti és 6 hónapos gyakorlati elemekből álló kurzusa során elsősorban 18 és 40 év közötti, informatikai előképzettséggel nem rendelkező pályakezdő, vagy pályamódosító fiatalokból, a felvevőpiaccal együttműködve képeznek programozókat és biztosítják számukra az elhelyezkedést.
Az OTP-csoporthoz tartozó Portfolion Regionális Magántőke Alap e tényezők miatt figyelt fel a cégre. Valamint a Codecool mellett szól, hogy az oktatási hely az alapítása után a magyar piacon gyorsan bizonyította a programja versenyképességét, a lengyel terjeszkedéssel pedig igazolta a képzés rugalmas nemzetközi adaptálhatóságát. A két millió eurós (mintegy 620 millió forintos) befektetéssel az iskola nemzetközi terjeszkedését támogatják.
Állás.hu - Általános szöveg
Keressen állást vagy keressen munkaerőt egy olyan újgenerációs állásportálon, amely valódi, pontos egyezőség alapján rangsorolja a jelentkezőket - kattintson az allas.hu oldalra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve