A minisztérium rendelete a Huawei 68 leányvállalatát érinti szerte a világban, kéttucatnyi országban A tárca szóvivője szerint a döntés péntektől lép érvénybe, és érint Huawei-vállalatokat egyebek között között az Egyesült Királyságban, Kanadában, Brazíliában, Japánban és Szingapúrban is - írta az MTI.
Ahhoz, hogy a kínai óriáscég amerikai gyártmányú chipekhez és más alkatrészekhez jusson, ezentúl az amerikai kormány engedélye szükséges. Ez érvényes a már leadott megrendelésekre is, amelyeket a kereskedelmi tárca most részletesen áttekint. A licenceket rendszeresen felülvizsgálják majd.
A rendelet azzal érvel, hogy a Huawei nem egyszer az Egyesült Államok nemzetbiztonságának kárára vagy külpolitikai érdekeivel szemben cselekedett. Erre példaként egy brooklyni szövetségi bíróságon folyó pert hoztak fel, amelyben azzal vádolják a Huaweit, hogy megsértette az Irán elleni amerikai szankciókat. A kínai vállalat tagadja ezt.
Amerikai törvényhozók és kormányzati tisztségviselők felhívták a figyelmet, hogy a kereskedelmi minisztérium rendelete megnehezíti majd a Huawei helyzetét, hiszen sok portékájához kulcsfontosságú amerikai alkatrészeket használ.
A The Wall Street Journal az egyes amerikai vállalatokat érő károkat vette számba. A lap szerint a Szilícium-völgy tech-cégei érzik meg majd leginkább a tiltást, mivel a Huawei rendszeres üzleti kapcsolatban áll velük. A Qualcommtól és a Broadcomtól például az okostelefonjaihoz chipeket, az Inteltől a mobilhálózat tornyaihoz szükséges alkatrészeket, az Oracle-től pedig szoftvereket vásárol.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve