A kiberfenyegetések és adatszivárgási esetek száma világszerte folyamatosan emelkedik, párhuzamosan azzal, hogy egyre több adatot tárolnak a felhasználókról, ügyfelekről a cégek. Mindezek következtében a hardverbiztonsági modulok (hardware security module - HSM) iránt is nő a kereslet, hiszen segítségükkel nagyobb biztonsággal kezelhetők digitális kulcsok, és erősebb hitelesítést valósítható meg.
Egyre fontosabb lesz a kibertámadások elleni védelem, mivel az olyan adatvédelmi jogszabályok, mint a GDPR is egyre nagyobb felelősséget rónak a cégekre. A becslések szerint három éven belül 1,1 milliárd dollárra nőhet a piac, amelyben most egy magyar tulajdonú fejlesztés is nagy szeletet haraphat ki magának: az i4p fejlesztése, a Trident HSM kiemelkedő újdonságnak számít a HSM piacon.
De a világon egyedülálló módon alkalmaz többszereplős kriptográfiai megoldást, ennek köszönhetően akár ellenérdekelt felek adattrezori tevékenységeit is képes bizonyítottan és biztonsággal bonyolítani. Képes a titkos kódok, kriptográfiai kulcsok osztott létrehozására tárolására és törlésére, így önállóan egyetlen eszközön sem azonosíthatók a kulcsadatok. Ezáltal a szabadalmaztatás alatt álló megoldásokat is tartalmazó Trident HSM az üzleti életben szükséges legmagasabb szintű védelmet kínálja, amit nemzetközi biztonsági tanúsítvány is igazol - derül ki a közleményből.
A többszereplős számolástechnika évtizedek óta létező matematikai tudományág. A gyakorlatban, illetve az informatikai titkosításban eddig nem alkalmazták széles körben, az utóbbi években azonban egyre többen fedezik fel a benne rejlő lehetőségeket, és a Gartner is a feltörekvő technológiák közé sorolta a Hype Cycle for Privacy elemzésében. Kereskedelmi forgalomban elérhető HSM termékben elsőként az i4p fejlesztésében jelenik meg a módszer.
Az I4P vállalatot 2014-ben alapították Magyarországon, fő tevékenysége alkalmazott kriptográfiai megoldások fejlesztése. A vállalat alapítóinak célja olyan innovatív szoftvermegoldások fejlesztése, amelyek forradalmasítják az elektronikus hitelesítési megoldások informatikai biztonsági vonatkozásait. Célkitűzéseik közé tartozik továbbá az adatbiztonságot és adatvédelmet szabályozó, új irányelvek technológiai hátterének biztosítása, valamint elosztott kriptográfiai eljárások és arra épülő elosztott platformok fejlesztése és piacra bocsátása. A cég alapítói és szakemberei a hazai piacon kiemelkedőnek számító szaktudást birtokolnak, összevéve mintegy 60 évnyi senior kriptográfiai fejlesztői tapasztalattal, illetve 25 évnyi termék- és szolgáltatásfejlesztési, illetve projektmenedzsment tapasztalattal rendelkeznek.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve