A cég honlapjára felkerült legfrissebb várakozás szerint az okostelefonok globális szállítása 6,5 százalékkal, 1,27 milliárd darabra csökkenhet az idén. Három hónappal korábban még kisebb, 3,5 százalékos eséssel számolt a piackutató.
Az IDC szerint a visszaesés „a rekord inflációnak, a geopolitikai feszültségeknek és más makrogazdasági kihívásoknak a következménye, amelyek jelentősen visszavetették a fogyasztói keresletet.” Az idei visszaesést jövőre azonban már 5,2 százalékos növekedés követi – véli a cég az MTI összefoglalója szerint.
Az IDC szakértői az okostelefon-kiszállítások 4,5 százalékos csökkenését várják az ázsiai és csendes-óceáni térségben (Kína és Japán nélkül), míg a korábbi előrejelzésben még 3 százalékos növekedés szerepelt. Kínában 12,5 százalékos esést becsülnek.
Épp Magyarországon lesz nehéz telefont vásárolni
Az okostelefon-kiszállítások idei legnagyobb csökkenése Közép- és Kelet-Európában lesz, 17,4 százalékkal az előrejelzés szerint. Ez pont a Magyarországot is magába foglaló régió, tehát a készlethiány miatt drágulás is várható a hazai telefonpiacon.
Az Egyesült Államokban 0,3 százalékkal, Kanadában pedig 3,2 százalékkal nőhet, míg Nyugat-Európában 0,7 százalékos csökkenhet a kiszállítás idén tavalyhoz képest.
Az IDC szerint az 5G kommunikációs hálózatokat támogató okostelefonok kiszállítása várhatóan 23,6 százalékkal nő az idén. A teljes kiszállítás több mint felét, 54 százalékát teszik majd ki, ami mintegy 688 millió darabnak felel meg, az átlagáruk (ASP) pedig 616 dollár lesz.
Az IDC hosszabb távon azzal számol, hogy 2026-ban az 5G modellek adják majd a kiszállítások 79 százalékát, amikor az átlagár 444 dollárra csökken.
A 4G modellek átlagos ára idén várhatóan 176 dollár lesz, 2026-ban pedig 106 dollár.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve