Rég óta tartja magát a városi legenda, hogy az emberek egy-két pohár alkoholos ital után jobban beszélnek valamilyen idegen nyelven. A mellette érvelők szerint ez azért logikus, mert feloldódnak a gátlások, nem hezitálnak annyit a nyelvtani helyességen az emberek, így határozottabban beszélnek. A hitetetlenkedők szerint viszont az alkohol blokkolja a kognitív funkciókat, vagyis amit nyerni lehet a réven, azt bukják a vámon az ezzel kísérletezők.
Egy friss kutatás szerint viszont előbbi tábornak van igaza: az elméletet úgy tesztelték, hogy 50 németet, akik frissen tettek nyelvvizsgát hollandból leteszteltek. A csoport egyik felével alkoholt itattak, a másik társaságnak pedig vizet adtak, majd igazi hollandokkal értékeltették, hogy ki beszél jobban. A résztvevőket pedig önértékelésre kérték. Érdekesség, hogy az emberek magukat a fogyasztástól függetlenül értékelték, ami abból derült ki, hogy rosszabbnak vélték a saját teljesítményüket.
Kapcsolódó
Miközben az alkoholizálók valóban jobban teljesítettek a felkért pontozók szerint. Ők arra jutottak, hogy a szeszt fogyasztók kiejtése és folyamatossága sokkal jobb volt. Viszont a vizes és az alkoholos csoport tagjai nyelvtanilag nagyjából ugyanolyan eredményt értek el - írja a Time.
A kutatás készítői - akiknek eredményei megjelentek a Journal of Psychopharmacology szaklapban - azt állítják, hogy messzemenő következtetéseket még nem lehet levonni a mérésből. A résztvevők ugyanis a testsúlyukhoz igazított mennyiségű, de kevés alkoholt kaptak, mellette tudták is, hogy isznak, így az eredményeiket ez némileg befolyásolhatta. Ezért a jövőben mérni akarják az alkohol-placebót is következő kutatásokban, de kérdés, hogyan titkolják el az emberekkel elől, hogy isznak.
De mértékkel lehet, hogy a nyelvvizsgázókon segíthet, ha leküzdik a gátlásaikat. Az viszont nem biztos, hogy ehhez tudatmódosító kell.
A fotó forrása: Pixabay.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve