A vállalat globális, valamennyi üzletágát magába foglaló árbevétele az egy évvel korábbihoz képest tavaly több mint 15 százalékkal, 600 milliárd jüanra (92 milliárd dollár) nőtt, az okostelefon szállítása világszerte elérte a 153 milliót, amellyel a világon a harmadik helyen áll. A Huawei 2015 óta a világ harmadik legnagyobb okostelefon szállítója - az Apple és a Samsung után - a globális kiszállítások alapján, 2016-ban 140 millió készüléket szállított le, a megelőző évinél mintegy 30 százalékkal többet.
A Huawei áprilisban teszi közzé 2017-es auditált eredményét.
Az okostelefon-értékesítés növekedése a Huawei mint prémium márka globális elismertségét is erősítette. A gyártó a 49. helyezést érte el 2017-ben a BrandZ Top 100 Legértékesebb Vállalat listáján, a Forbes 2017-es legértékesebb vállalatokat összegző rangsorában 88. lett - ahogy arról korábban a Napi.hu is beszámolt - , és a 40. helyre került a Brand Finance 2017 Global 500-as, ugyancsak a legértékesebb vállalatokat felvonultató listáján.
A fotó forrása: David Becker / GETTY Images North America / AFP.
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve