Az Egyesült Államok politikájának célja az információs technológia biztonságos, hatékony és gazdaságos működtetésének elősegítése - olvasható az elnöki rendeletben, amely leszögezi azt is, hogy "az amerikaiak megérdemlik a jobb minőségű digitális szolgáltatásokat a kormányuktól".
A rendeletben Trump elnök hangsúlyozza, hogy a kormányzat politikai célkitűzéseinek megvalósításához a szövetségi kormánynak át kell alakítania és modernizálnia kell információs technológiáját és digitális szolgáltatásait. Az elnöki rendelet dátuma ugyan április 28-a, de a Fehér Ház csak hétfőn hozta nyilvánosságra - írta az MTI.
Kapcsolódó
Trump elnök egyúttal létrehozta a Fehér Házon belül az Amerikai Technológiai Tanácsot is, amelynek vezetője Chris Liddell lesz, aki a Fehér Ház stratégiai kezdeményezésekkel foglalkozó részlegének igazgatója, korábban pedig a Microsoft és a General Motors pénzügyi vezetője volt.
A Fehér Ház hétfőn megerősítette, hogy júniusban mintegy húsz informatikai cég vezetője vesz részt azon a Fehér Házban rendezendő tanácskozáson, amelyen a kormányzat infotechnológiai munkájának javítását vitatják meg.
Trump korábban már több megbeszélést folytatott a legnagyobb amerikai informatikai cégek - köztük az Apple, a Facebook, az IBM és a Microsoft - vezetőivel. Márciusban pedig a vejét, Jared Kushner fehér házi tanácsadót bízta meg a Fehér Házban szintén újonnan létrehozott Amerikai Innovációs Hivatal vezetésével, amelynek feladata ugyancsak a kormányzati munka átalakítása, az üzleti élet tapasztalatainak bevezetése és esetleg bizonyos kormányzati feladatok privatizálása.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve