Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI, a Nemzetbiztonsági Hivatal (NSA) és a Kiberbiztonsági és Infrastruktúra-biztonsági Ügynökség (CISA) közösen kiadott, hivatalos elemzése szerint a kínai állam által megbízott kiberbűnözők folyamatosan támadnak amerikai közigazgatási rendszereket, nemzetközi vállalatokat. A célpontjaik közt szerepelnek több jelentős telekommunikációs cég is.
A felhívásban részletesen kitérnek azokra a nyilvánosan is elérhető, köztudott sebezhetőségi pontokra és hibákra a különböző hálózati eszközöket gyártó cégek – többek közt a Cisco és D-link – készülékeiben, amelyeket a hackerek kihasználva bejutnak az adott cég vagy hivatal számítógépes rendszerébe.
Bár a hatóságok nem közlik, mely intézmények estek eddig áldozatul a kínaiak támadásainak, azonban kiemelik, milyen módszerekkel előzhető meg egy kéretlen behatolás.
Egyebek mellett fontos, hogy a rendszerek és eszközök firmwarei mindig naprakészek legyenek, a megjelenő frissítések és javítások a lehető leghamarabb telepítésre kerüljenek, ebben segíthet, ha ezek a folyamatok központosítva, automatizálva vannak.
Szintén kritikus jelentőségű, hogy a már feltört eszközöket azonnal leválasszák a hálózatról, ezzel elkerülhető, hogy a támadó „mélyebbre” jusson, még nagyobb kárt tegyen az infrastruktúrában. Ugyanezen oknál fogva a használaton kívüli készülékeket szintén érdemes elszeparálni a többi eszköztől, kikötni a rendszerből.
A kínai állam rutinszerűen tagadja, hogy ő állna a kiberbűncselekményeket elkövetők mögött, mindenesetre az incidensek nem tesznek jót az Egyesült Államok és Kína közti diplomáciai kapcsolatának.
Joe Biden, amerikai elnök legutóbb 2021 szeptemberében vetette fel a kérdést a Hszi Csin-pinggel, kínai vezetővel folytatott megbeszélése során. A téma aktualitását akkor a Microsoft emailszervereit ért, valószínűsíthetően kínai kibertámadások adták. Bár részleteket nem közöltek, a Fehér Ház szerint a tanácskozás átfogó és stratégiai megbeszélés volt annak érdekében, hogy a két nemzet megfelelően tudja kezelni az egymással való versengést.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve