A megkérdezett amerikaiak több mint 60 százaléka azt állította, hogy az elmúlt két évben nem hallott kibertámadásokról az egészségügyben. Pedig 2020-ban megduplázódott ezek száma, és volt olyan amelyik komoly hullámokat vert.
A járvány alatt a "zsarolóvírus-bandák" a korábbinál agresszívebben veszik célba a kórházakat, ennek pedig egészségügyi kockázata is van - olvasható a portálon.
"A kórházi rendszereket érő támadások addig nem igazán kerülnek a figyelem középpontjába, amíg közvetlenül nem érintik az embert" - mondja Oscar Miranda, az Armis egészségügyért felelős technológiai vezetője.
Érdemes lenne félni, hiszen egészségügyi szervezetek szerint a zsarolóvírusok késleltetik a betegek kezelését, és hosszabb kórházi tartózkodáshoz vezethetnek. A megtámadott kórházakban a járvánnyal összefüggő halálozás is magasabb, mint azokban ahol nem történt ilyen.
A kiberbiztonság történelmileg nem volt prioritás az egészségügyi szervezetek számára, amelyek közül soknak anyagi lehetőségeik sincsenek arra, hogy felkészüljenek. Most a fordulatot éppen az hozhatja el, hogy a kórházak nem szeretnek váltságdíjat fizetni a kiberbűnözőknek.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve