A Magyar Telekom arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a roaming díjakból szintén bruttó legfeljebb 10 ezer forintot ír jóvá a Manchesterben történt hétfői merénylet idején Nagy-Britanniában tartózkodó ügyfelek számára.
A jóváírás a 2017. május 22. 22:00 óra és 2017. május 25. 24:00 óra között Nagy- Britanniából indított, fogadott hívásokra, sms-ekre vonatkozik, amely utólagos számlajóváírás formájában történik. A korrekciót kizárólag azon előfizetői részére tudja a cég biztosítani, akik legkésőbb 2017. május 30-ig jelentkeznek az ügyfélszolgálaton - írta a Telekom.
Kapcsolódó
A Telenor azt közölte, hogy egyedi elbírálás alapján alkalmaz jóváírást, ha az esetlegesen érintett ügyfelek közvetlenül a szolgáltatóhoz fordulnak. Mint írták, a manchesteri robbantás a helyi tudósítások alapján terrortámadásnak minősül, de mivel egy behatárolt helyszínen történt és nem tapasztalt a Telenor kiemelt forgalmat a támadással összefüggésben, jelenleg nem tervez általános roaming jóváírást bejelenteni.
A Vodafone lapunkkal korábban azt közölte, hogy az általa biztosított maximum bruttó 10 ezer forint jóváírás a május 22-én 22.00 és május 23-án 22.00 óra közötti, a Magyarországra és az Egyesült Királyságon belülre indított hívásokra és sms-ekre, ezen felül az ott fogadott hívásokra vonatkozik.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve