A Nuance szakemberi gárdája jelentős szerepet vállalt az Apple digitális asszisztensének, a Sirinek a megszületésében. Aki pedig manapság használ iOS- vagy macOS-alapú eszközt, pontosan tudja, milyen minőségű a hangfelismerésre épülő diktálás, szövegalkotás és a Sirivel történő kommunikáció - olvasható a portálon.
Nem igazán tudni, hogy az utóbbi időben mennyire vált lazává az Apple és a Nuance viszonya, mindenesetre a Microsoft a mesterséges intelligenciára és a felhőtechnológiákra alapuló jövőbeni terveihez egyértelmű a döntése. A hétvégén még csak pletykált tranzakciós szándék mára konkréttá vált, a szándéknyilatkozat aláírása és a konkrét pénzügyi megegyezés is megtörtént, a Nuance 19,7 milliárd dollárért került a redmondi vállalatcsoporthoz. A folyamat a szokott módon még a részvényesek és a különböző piaci ellenőrző hatóságok jóváhagyására vár, ami a számítások szerint 2021 végére a folyamat megnyugtatóan zárulhat.
Az üzlet jelentőségét mutatja, hogy korábban csak egyszer fizetett többet a Microsoft, mégpedig a LinkedIn felvásárlása során. A 2016-ban beolvasztott közösségi platform 24 milliárd dollárt ért, és a pletykák szerint hamarosan egy újabb, komolyabb felvásárlási szándék válhat hivatalossá. A gaming iparágban is egyre hangsúlyosabban jelen lévő vállalat következő kiszemeltje a Discord lehet, aminél a tranzakció értéke akár 10 milliárd dollárt is elérheti.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve