Ez történt a Kaposvári Járási és Nyomozó Ügyészség egyik vádemeléssel befejezett bűnügyében is, ahol az elkövető azzal kereste meg telefonon a sértetteket, hogy őket egy nyereményjáték keretében kisorsolták. A pénznyereményükhöz azonban csak akkor juthatnak hozzá, ha egy az elkövető által megadott telefonszámok egyenlegét több tízezer forinttal feltöltik. A három becsapott személy bankautomatán keresztül összesen 355 ezer forintot töltött fel a vádlott által használt telefonszámra.
A Nagyatádi Járási Ügyészség is vádat emelt egy másik ügyben az ellen az elkövető ellen, aki ugyanezzel a módszerrel 2016 szeptembere és 2017 februárja között ugyancsak három személyt csapott be, tőlük összesen 345 ezer forintot csalt ki.
A bűncselekmények közös jellemzője, hogy az elkövetők olyan nyereményjátékra hivatkoznak, amit a mobilszolgáltatók nem hirdettek meg, a hívások pedig nem a mobilszolgáltatók jól ismert ügyfélszolgálati számairól érkeznek.
Az elkövetők általában nagy összegű - akár 750 ezer forintos - pénznyereményt, mobiltelefont, illetve személygépkocsit ígérnek az áldozataiknak, azonban a nyeremény megszerzésének feltétele mindig valamilyen rövid időn belüli befizetés, amikkel az elkövetők által megadott telefonszámok egyenlegét töltik fel, vagy a bankszámlájukra kerülnek átutalásra.
Az elkövetők a sértetteket a feltöltések során irányítják, segítik őket annak technikai lebonyolításában, és jellemzően gondolkodási időt sem hagynak nekik, hanem azonnali cselekvésre késztetik őket, ami szintén feltétele a nyeremény megszerzésének.
Somogy megyében 2017-ben számos büntetőeljárás indult hasonló módszerrel elkövetett csalás miatt, előfordult olyan is, ahol a sértettnek okozott kár összege elérte a 1,38 millió forintot.
Sok esetben természetesen a megtévesztés nem sikerült, legyünk óvatosak - olvasható a közleményben.
(Képünk illusztráció.)
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve