A Süddeutsche Zeitung című lap és a dpa hírügynökség biztonsági forrásokra hivatkozó jelentése szerint a támadást az ATP28 elnevezésű orosz hackercsoport hajtotta végre, amelyet szakértők kapcsolatba hoznak a moszkvai vezetéssel - számolt be az MTI.
Ez a csoport lehet felelős a szövetségi parlament (Bundestag) rendszere ellen 2015-ben intézett támadásért is.
Az orosz csoport ezúttal a szövetségi államigazgatás különlegesen védett rendszere, az úgynevezett Berlin-Bonn kormányzati gerinchálózat (IVBB) ellen hajtott végre műveletet. Kártékony szoftvert helyeztek el a rendszerben, és adatokat is szereztek. Céljuk a külügyminisztérium és a védelmi minisztérium lehetett.
A támadást tavaly decemberben fedezték fel. Akkor már hosszabb ideje zajlott, meglehet, hogy az év eleje óta. Most a támadás mélységét igyekeznek feltárni. Az eljárást a szövetségi informatikai biztonsági hivatal (BSI) és a szövetségi alkotmányvédelmi hivatal (BfV) végzi a szövetségi hírszerző szolgálat (BND) - a külföldi hírszerzés - közreműködésével.
A nyilvános távközlési hálózatoktól elválasztva működő IVBB fő felhasználói a szövetségi kormány szervei, a kancelláriától a minisztériumokon át a nemzetbiztonsági szolgálatokig.
A kép forrása: Pixabay.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve