A hét folyamán az Amazon Dating kamuvállalat alkotói új weboldalt, a Postdatest hozták létre azoknak, akiknek szakítás után gondot jelent visszaszerezni a másik félnél maradt holmikat. Az egyébként zéró tőkebefektetésből létrejött szolgáltatás színt akar vinni a mindent véresen komolyan vevő, olykor elképesztő mértékű finanszírozásból megvalósult tech-startupok világába - írja a TechChrunch.
Miután a meglehetősen kimerítő listából kiválasztottuk a megfelelő párkapcsolati forgatókönyvet – többek között olyanok szerepelnek, mint az egyéjszakás kaland, alkalmi randevú, együtt élés, elválás - az ügyfelek létrehozhatnak egy bevásárlólistát az olyan hiányzó tárgyakról, mint a játékkonzolok, kutyatálak, lakáskulcsok vagy elméletileg bármiről. Lehetőség van ennek fordítottjára is: amennyiben a volt partnerünk emlékei kísértenek, saját magunk is kezdeményezhetünk visszavételt. Az ötletgazdák megjegyzik azonban, hogy ez egy limitált ideig tartó szolgáltatás, vagy amint az társalapító Ani Acopian fogalmazott:
Olyan ez, mintha egy Black Mirror epizódot néznél, csak ez a valós életed.
A Postdates esetében a szállítási költség 25-30 dollártól kezdődik Los Angelesben és New Yorkban, amihez társul még egy 3,99 dolláros (körülbelül 1200 forint), úgynevezett „érzelmi munkadíj” is. Bármennyire is abszurdnak tűnik, az említett amerikai nagyvárosokban már élesben megy a szolgáltatás. Leszerződtek két helyi futárcéggel – a Los Angeles-i Gourmet Runner és a New York-i Airpals – ,így amennyiben az érintett felek beleegyeznek, a szállítók ténylegesen kézbesítik a hátramaradt tárgyakat. Ani Acopian és Suzy Shinn készítők szerint nem minden vállalkozásnak kell „életképesnek” lennie, az alapvetően komolytalan szolgáltatással mindössze „tükröt tartanak” a tech-startupok túlzottan költekező világának.
Kapcsolódó
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve