Az első becslések szerint, tavaly mintegy 6 százalékkal esett vissza a Microsoft szén-dioxid-kibocsátása, amely hozzávetőleg 730 000 tonna szén-dioxidnak felel meg - ismertette az eredményeket Brad Smith, a Microsoft elnöke, aki ugyanakkor elismerta azt is, hogy ebben szerepet játszott a járvány miatti globális leállás is, ám jórészt annak tulajdonítható, hogy a vállalat egyre nagyobb mértékben támaszkodik megújuló energiaforrásokra, miközben a partnerei és beszállítói is fokozatosan állnak át ezekre a fosszilis energiahordozókról.
A Microsoft egy évvel ezelőtt jelentette be, hogy 2030-ra karbonnegatívvá válik, vagyis több szén-dioxidot távolít el a légkörből, mint amennyit kibocsájt. Ennek érdekében nemcsak a saját kibocsátását szorítja a minimumra, hanem olyan projekteket is támogat, amelyek révén szén-dioxidot lehet kivonni a légkörből. A vállalat ennek keretében 26 nagyszabású fenntarthatósági projektet támogat világszerte, amelyek összességében 1,3 millió tonna szén-dioxid légkörből való eltávolításához fognak hozzájárulni.
Kapcsolódó
Mindezek eredményeként, a vállalat 2050-re annyi szén-dioxidot fog eltávolítani a környezetből, mint amennyit az 1975-ös alapítása óta közvetlenül vagy közvetve az elektromos fogyasztása által kibocsátott.
Brad Smith szerint az elmúlt év eredményei reményt keltőek, de még sok a teendő a kívánt végcél eléréséig. Megfogalmazása szerint, ha a cél, képletesen szólva, az lenne, hogy elérjék a Holdat, jelenleg még "csak" egy asztronautát sikerült Föld körüli pályára állítaniuk.
Minderről részletesen a Microsoft a napokban kiadott fenntarthatósági jelentésében számol be, amelyet a Deloitte könyvvizsgáló céggel auditáltatott.
Brad Smith a fentiek mellett azt is bejelentette, hogy a következő pénzügyi évtől kezdve (idén július) a fenntarthatósági célok terén elért eredmények közvetlenül fogják befolyásolni a vállalat vezetőinek javadalmazását is.
A Microsoft tavaly 1 milliárd dollár rendelkezésre bocsájtásával egy Klímaügyi Innovációs Alapot (Climate Innovation Fund) hívott életre, amely olyan új technológiák kifejlesztésébe invesztál, mint amilyen például a légköri szén-dioxid kőzetesítését szolgáló közvetlen szén-dioxid-leválasztó és -tároló berendezéseké. A Microsoft erről szóló közleményében megjegyzi, hogy a vállalat kész a jövőben is támogatni a nagyobb fenntarthatóságot szolgáló innovációt és üdvözli az olyan klímaváltozás visszaszorítására irányuló nemzetközi kezdeményezéseket is, mint például az Egyesült Államok és az Európai Unió között megújítandó transzatlanti partnerség.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve
