Az applikáció jelenleg Európa 8 országában lett elindítva - például Franciaországban, Németországban, Dániában, Svédországban és Norvégiában - és már több mint 800 ezer labdarúgó regisztrált a Tonsser rendszerében - számol be a TechCrunch.com.
A lap szerint a startup által létrehozott rendszer leginkább a focistáknak létrehozott LinkedIn-re hasonlít, melyben az Instagram néhány tulajdonságát is fel lehet fedezni, de a cég tervei ennél jóval messzebb nyúlnak.
Peter Holm, a projekt atyja és jelenlegi vezetője szerint a Tonsser célja, hogy könnyebbé tegye a fiatal, tehetséges focisták számára azt, hogy még jobb játékosok legyenek azáltal, hogy az app segítségével látják egymást és így inspirálódnak, illetve a különböző szponzorált megmérettetések - amiből a cég a bevételt reméli - is ezt a célt szolgálnák. (Kivonulnak a kínaiak az európai labdarúgásból.)
A statisztikák által pedig a reményeik szerint jóval teljesítményalapúbb lehet a világ labdarúgása, hiszen a nagy klubok könnyen ki tudják majd szűrni a legnagyobb tehetségeket. Sőt, Holm szerint ez a folyamat már el is kezdődött.
A világ futballjában látható trendet, miszerint a klubok is egyre több adatot, statisztikát gyűjtenek a saját labdarúgóikról lovagolja tehát meg a koppenhágai startup. Az ő appjukba ugyanakkor bárki feltöltheti a profilját, amibe az is belefér, hogy meccsösszefoglalókat, statisztikákat (mind egyéni, mind csapat) is el lehet benne helyezni, sőt, a Instagramhoz hasonlóan követni is lehet az egyes profilokat.
Márpedig aki feltölti ezeket az adatokat, azoknak a Tonsser algoritmusa kiszámolja az úgynevezett "dinamikus pontját", ezáltal pedig folyamatosan követni tudja az adott labdarúgó fejlődését - ígérik a fejlesztők. "Az adott mérkőzés után a statisztikák alapján az applikáció értékeli minden egyes játékos egyéni teljesítményét, a csapat összhatását és a csapattársak szavazatai alapján a »meccs embere« címet is ki lehet osztani" - közölte a TechCrunch-csal Holm. Az értékelő rendszert három év alatt fejlesztette ki a cég, amiben állításuk szerint pro licences edzők és profi akadémiák segítették őket.
A cég tervei szerint az applikáció a jövőben is ingyenes lesz a labdarúgók és az edzők számára, ám ha valaki böngészni akar az eredmények között, annak már fizetnie kell majd. Holm szerint mindez nem a jövő, hiszen a rendszert az angol elsőosztályú bajnokságban szereplő Huddersfield Town Fc már használja, sőt a francia ifibajnokság (15 és 19 év között) játékosainak 86 százaléka is feltölti adatait az applikációba.
A Tonsser a most kapott 5,5 millió eurót, avagy közel 1,8 milliárd forintot most arra fogja használni, hogy további tulajdonságokkal is felvértezzék az applikációjukat. Ilyen lehet az, hogy megkönnyítenék a felhasználóknak azt, hogy a mérkőzések után elkészítsék a saját meccsösszefoglalójukat. Gondolkodnak egy olyan fejlesztésen is, ami a testre helyezett szenzorokból nyert adatokat is belekalkulálni a dinamikus pontokba - tipikus ilyen lehet a fizikai teljesítmény. Ezen felül természetesen további terjeszkedésre is szeretnék használni az most szerzett tőkebefektetést, így például 2019 tavaszán Angliában is megjelennének.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve