A Kirstjen Nielsen belbiztonsági miniszter, Wilbur Ross, a kereskedelmi tárca irányítója és Christoper Wray, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója jelenlétével tartott sajtótájékoztatón Whitaker közölte: az egyik ügyben tizenhárom rendbeli, a másikban pedig tíz rendbeli bűncselekmény gyanúja miatt kérte a vádemelést. Az egyik keresetet az igazságügyi tárca egy New York-i bíróságnál, a másikat Washington államban nyújtotta be.
A tizenhárom rendbeli bűncselekmény miatti kérelem a Huawei Technologiesra és két leányvállalatára, valamint Meng Van-csoura vonatkozik. A vádpontok között banki és egyéb pénzügyi csalás, valamint az igazságszolgáltatás akadályozását célzó összeesküvés szerepel. Az amerikaiak szerint a Huawei nem mondott igazat a két leányvállalatához, a Skycom Tech-hez és a Huawei Device USA-hoz fűződő kapcsolatairól annak érdekében, hogy Iránban folytasson üzleti tevékenységet. Ezt a Huawei tagadja.
Kapcsolódó
A másik ügyben kereskedelmi titkok ellopásával, banki és pénzügyi csalással és az amerikai hatóságok félrevezetésével vádol ugyancsak a két Huawei-leányvállalatot az igazságügyi minisztérium. A kereset szerint a Huawei seattle-i leányvállalatai a T-Mobile német telekommunikációs cég amerikai leányvállalatától a Tappy névre keresztelt, okostelefonok tesztelésére kifejlesztett robottechnológiát lopott el.
Az FBI igazgatója hangsúlyozta a sajtótájékoztatón, hogy a vádak egyúttal azt is jelentik, hogy az Egyesült Államoknak figyelembe kell vennie a Huawei-típusú vállalatok jelentette kockázatokat, ha lehetővé teszi az amerikai telekommunikációs infrastruktúrába történő belépésüket. Christopher Wray szerint a Huawei folyamatosan megpróbálta és megpróbálja kihasználni az amerikai vállalatokat és pénzügyi szolgáltatókat, és szakadatlanul fenyegeti a szabad és tisztességes világkereskedelmet.
Wilbur Ross kereskedelmi miniszter mindazonáltal leszögezte: a Huawei elleni lépés "teljes mértékben elkülönül" az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalásoktól. A Fehér Ház egyébként hétfőn bejelentette, hogy Donald Trump a héten fogadja Liu Ho kínai miniszterelnök-helyettest, aki a kereskedelmi tárgyalások újabb fordulójára érkezik az amerikai fővárosba - írta az MTI.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve