Heti Kitekintés - 2013.11.18.
Az elmúlt hét második felében a leendő Fed-elnök nyilatkozata adott újabb lökést a tengerentúli részvényindexeknek: Janet Yellen szenátusi meghallgatása során az amerikai gazdaság élénkítése érdekében kívánatos a monetáris stiumulus folytatása; így a jelenlegi alelnök szavai nyomán a befektetők olvasatában idén nagy valószínűséggel már nem kezdődik meg a QE-program szűkítése. Míg a várhatóan jövőre tolódó 'tapering' lehetősége ismét új történelmi csúcsokra segítette a Dow Jones-t és az S&P500-at is.
Az előttünk álló héten a Fed kötvényvásárlási programjának sorsát érdemben befolyásolni képes adatsor ezúttal nem érkezik majd, azonban a héten esedékes Fed jegybankári nyilatkozatok mellett a Fed legutóbbi (okt. 29-30-i) üléséről kiadott jegyzőkönyv tartogathat majd izgalmakat a Fed által folyamatosan lebegtetett QE-program tervezett szűkítésével összefüggésben.

További piaci érdeklődésre tarthatnak számot a szerdai kiskereskedelmi eladási statisztikák-, és a használt-lakás értékesítési adatsorok; valamint a vélhetően ismételt csökkenésről beszámoló, csütörtöki munkanélküli segélykérelmek is.
Ázsiában a befektetők a hétvégén hivatalosan is bejelentett, kínai reformintézkedéseket emészthetik majd; míg az elmúlt héten a dollárral szemben ismét a lélektani 100-as szintet áttörő jen számára a Bank of Japan csütörtöki kamatdöntése bírhat piacmozgató hatással; bár erősen valószínű, hogy a japán jegybank egyelőre kivárhat majd az újabb lazító intézkedések alkalmazásával.
Európában a vélhetően ismét hangulatjavulásról beszámoló keddi; német ZEW-, és pénteki IFO indexek szolgálhatnak iránymutatással a befektetők számára; míg a csütörtökön közzétételre kerülő előzetes, novemberi beszerzési menedzserindexekre figyelhetünk.
Devizapiaci kitekintés
Az elmúlt hét második felében a jegybankári nyilatkozatokra koncentrálhattak a devizapiacok: míg az ECB vezető közgazdásza első körben az egynapos, negatív betéti kamatláb- és jegybanki eszközvásárlások meglebegtetése után az euró gyengüléssel reagált, azonban a piaci figyelem gyorsan a Fed elnök-jelölt szenátusi meghallgatása felé fordult, amelynek során Janet Yellen szavait követő várakozások gyengítették a dollárt.
A 'galamblelkű', stimulus-párti Yellen nyilatkozata alapján, a befektetők vélekedése szerint a QE-program szűkítésére legkorábban már csupán 2014-ben kerülhetne sor.
A zöldhasú ismét gyengülni kezdett az euróval szemben a hétfőn esedékes Fed jegybankári nyilatkozatok előtt: az EURUSD kurzusa az 1,35-ös ellenállást áttörve emelkedéssel indította a hetet. A korábbi emelkedő csatorna alsó trendvonala-, valamint az 50-napos mozgóátlag által közrefogott tartomány (1,3560-1,3565) leküzdésével folytatódhatna az emelkedés, míg ismét 1,35 alá kerülve újra az 1,33-as mélypont kerülhetne a piaci érdeklődés középpontjába.
Míg az AUDUSD a zöldhasú átmeneti gyengélkedése mellett a kedvező kínai hangulatból is profitálni tudott hétfőn hajnalban, azonban a devizapárnak egyelőre nem sikerült a 0,94-es szint felett megkapaszkodnia. További érdeklődésre tarthat számot az ausztrál jegybank legutóbbi kamatdöntő üléséről kedden hajnalban publikálásra kerülő jegyzőkönyv is. Amennyiben a jegybankárok valamilyen módon ismét belecsempésznék a további monetáris lazításra (kamatcsökkentésre) tett utalást, a devizapár könnyen újra a 0,93-as támasz felé vehetné az irányt
A heti kitekintés teljes szövege az alábbi linkre kattintva érhető el.
Ha részvényindexekkel vagy devizapárokkal kereskedne: esetleg további kérdése van; a jobb oldali mező kitöltését követően, a feliratkozásra kattintva munkatársaink felveszik önnel a kapcsolatot.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve