A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 492,03 pontos, 1,21 százalékos emelkedéssel, 41 304,36 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 6 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével emelkedtek az előző napi záráshoz képest.
Pénteken felülteljesített a BÉT a külföldi börzékhez képest. Az alacsony forgalom egyik oka lehet, hogy Londonban pénteken sem volt kereskedés - mondta Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek. Egyedi vállalati hírek nem érkeztek. A Mol és az OTP a múlt heti jelentős eséseket kompenzálja. A Mol árfolyamának emelkedését segíthette az olajár alakulása - tette hozzá az elemző.
Kapcsolódó
A Mol 44 forinttal, 1,57 százalékkal 2842 forintra erősödött, 1,1 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 120 forinttal, 1,31 százalékkal 9314 forintra nőtt, forgalmuk 4,0 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 2,5 forinttal, 0,66 százalékkal 377,50 forintra csökkent, forgalma 33,8 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 70 forinttal, 0,95 százalékkal 7455 forintra emelkedett, a részvények forgalma 634,8 millió forintot ért el.
A BUMIX 3951,09 ponton zárt pénteken, ez 55,61 pontos, 1,43 százalékos emelkedés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.
Gyengültek a főbb nyugat-európai piacok
A frankfurti DAX-30 indexe 0,16 százalékkal, a párizsi CAC-40 mutatója pedig 0,23 százalékkal gyengült csütörtöki záróértékéhez képest, Londonban pénteken kereskedési szünnap volt - írta az MTI.
Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 0,28 százalékos gyengüléssel fejezte be a napot.
Az európai tőzsdezáráskor, 17.30-kor a New York-i tőzsdén a 30 vezető iparvállalat DJIA-indexe 0,94 százalékos, a részvények szélesebb körét felölelő S&P500 index 1,51 százalékos, a technológiai papírok Nasdaq Composite mutatója pedig 2,46 százalékos gyengülést jelzett.
Ugyanekkor az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 2,2 dolláros (1,9 százalék) emelkedéssel, 119,83 dolláron állt.
Az arany ára unciánként 0,85 százalékkal (15,9 dollárral) 1855,50 dollárra csökkent.
Az európai gázár, az irányadónak számító TTF holland gáztőzsdén a legközelebbi, júliusi határidőre 84,2 eurón zárt, 0,31 százalékkal magasabban az előző napi záróértékénél.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve