Cselovszki Róbert az Erste Befektetési Zrt elnök-vezérigazgatója, 2004 és 2008 között a BÉT alelnöke volt, majd 2008-től a BÉT Felügyelő Bizottságot vezette. Lemondása a Xetra rendszer bevezetésével, illetve a hazai befektetési szolgáltatók ezzel kapcsolatos tiltakozásával van összefüggésben, írja a Privátbankár.
Mint arról beszámoltunk Patai Mihály a BÉT elnöke is lemondott. Patai Mihály közleményében úgy fogalmaz., hogy "három év érdemi, eredményes és sokoldalú együttműködés után tegnap lemondtam tőzsdeelnöki tisztségemről. Lemondásom konkrét indoka, hogy olyan mértékben nőttek meg elfoglaltságaim, ami már a legközelebbi napokban sem tette volna lehetővé az eredményes munkát egy közismerten kiélezett szituációban.
A nyilvánosságnak azonban tartozom azzal, hogy megosszam Önökkel a helyzetre vonatkozó, s lemondásom idején természetesen újra összegzett gondolataimat is. Nincs kétségem afelől, hogy a BÉT legfontosabb feladata a hazai tőkepiac minél eredményesebb bekapcsolása a nemzetközi vérkeringésbe, a vállalkozások tőkéhez jutásának elősegítése, s hogy ennek stratégiailag nélkülözhetetlen eszköze az új, nemzetközileg bevált kereskedési platform bevezetése. Ugyanakkor a mai gazdasági környezetben megértéssel kell fogadni a vállalkozásoknak a költségszínvonalukra vonatkozó, rendkívül nagyfokú érzékenységét.
Elnöki pozíciómat én a hazai tőkepiac fejlesztésének és a piaci konszenzus megteremtésének céljával vállaltam el. Remélem, távozásom is azt segíti elő, hogy mindkét cél együttesen megvalósuljon." - olvasható a BÉT volt elnökének közleményében
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve