A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 1610,52 pontos, 3,55 százalékos csökkenéssel, 43 787 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 20,1 milliárd forint volt, a vezető részvények árfolyama csökkent az előző napi záráshoz képest.
A nemzetközi befektetői hangulat is negatív, miután Oroszország Ukrajna elleni háborújának egyre durvább részletei derülnek ki. Emiatt lehetnek újabb szankciók, és ez mutatkozik meg a tőzsdei hangulaton - mondta Török Lajos elemző.
A Mol 90 forinttal, 3,06 százalékkal 2850 forintra csökkent, 2,9 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 595 forinttal, 4,83 százalékkal 11 735 forintra esett, forgalmuk 14,9 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 7,0 forinttal, 1,73 százalékkal 398 forintra gyengült, forgalma 113,9 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 190 forinttal, 2,64 százalékkal 7010 forintra csökkent, a részvények forgalma 1,4 milliárd forintot ért el.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 4197,75 ponton zárt kedden, ez 106,31 pontos, 2,47 százalékos csökkenés a hétfői záráshoz viszonyítva.
Többnyire gyengültek a vezető nyugat-európai tőzsdék
A hétfői erősödést követően vegyesen zártak, többnyire gyengültek a főbb európai értékpapírpiacok kedden - írja az MTI.
A londoni FTSE100 index 0,54 százalékkal erősödött, a frankfurti DAX-index 0,11 százalékkal gyengült, a párizsi CAC-40 index pedig 1,44 százalékkal esett. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 1 százalék gyengüléssel fejezte be a napot.
Európai tőzsdezáráskor (17.30-kor) New Yorkban a 30 vezető iparvállalat DJIA-indexe 0,19 százalékos, a részvények szélesebb körét felölelő S&P500 index 0,63 százalékos, a technológiai részvények Nasdaq indexe pedig 1,77 százalékos csökkenést jelzett.
Az északi-tengeri Brent olajfajta ára 0,6 százalékkal mérséklődött, hordónként 107,03 dollárra.
Az arany ára unciánként 5,90 dollárral, 0,31 százalékkal 1928,10 dollárra csökkent.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve