A nyugat-európai tőzsdemutatók többnyire kisebb-nagyobb nyereségekkel fejezték be a napot, és a lemaradók is mérsékelték veszteségüket, miután a befektetők jobbára úgy döntöttek, kivárják a görög adósságtárgyalások e heti fordulóit.

A pénteki rossz hangulat folytatódott a hétfői nap nagy részében is, miután a görög kormány szinte ultimátumot adott a nemzetközi hitelezőknek, mondván, hogy e hónap végére meg kell állapodni, viszont továbbra is elzárkózott a feltételül szabott reformoktól. Később azonban az EU gazdasági és pénzügyi biztosa "konstruktívnak" minősítette Görögország álláspontját néhány kérdésben, és azt mondta, közelednek az egyetértéshez. A görög ASE index 1,6 százalékos nyereséggel zárta a napot, főleg a bankok emelkedésének köszönhetően. A Eurobank Ergasias 7,7, a Piraeus Bank 7 százalékkal ugrott.

A hangulat javulásában szerepet játszott még néhány elemzői ajánlás, köztük a Deutsche Bank céláremelése a Volkswagenre.

A londoni FTSE-100 0,1, a DAX 1,3, a CAC-40 0,4 százalékkal erősödött a nap végére, a Stoxx Europe 600 indexe 0,4 százalékkal került feljebb. A periférián a milánói tőzsde gyengélkedett, 1,2 százalékos veszteségben zárt, míg a madridi IBEX-35 0,2 százalékos pluszt ért el.

Az északi-tengeri Brent könnyűolaj kora este hordónként (159 liter) 66,27 dollár volt, 54 centes napi árnyereséggel. A gázolaj tonnánként 2,25 dollárral 608,75 dollárra, a normál benzin gallononként (3,78 liter) 0,0130 dollárral 2,0438 dollárra drágult az előző záróhoz képest az Intercontinental Exchange (ICE) jegyzésében.

Az európai tőzsdezárást követően - közép-európai idő szerint este 9 óra körül - az amerikai tőzsdeindexek mind erősödtek, főleg annak köszönhetően, hogy a chicagói Fed elnöke hétfőn megismételte azt a kijelentését, hogy kamatemelés csak valamikor 2016 elején várható, miután az első negyedéves gazdasági adatok gyengék lettek. A Dow  és az S&P-500 0,3, a Nasdaq 0,7 százalékkal erősödött.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!