Az európai tőzsdékkel együtt a magyar is pluszban zárt, a hírek szerint a görög helyzet megoldása során közeledtek az álláspontok, így a piacokon erősödött a hétvégi megállapodásba vetett hit. Emellett az elmúlt napokban zuhanó kínai részvényindex is felfelé indult - kommentálta az eseményeket Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. igazgatója.
A javuló nemzetközi hangulatban a magyar tőzsde is erősödött, ugyanakkor a többi régiós börzével együtt lemaradt a jobban teljesítő nyugat-európai piacoktól - mondta a szakértő.
A Mol árfolyama 50 forinttal, 0,35 százalékkal 14 350 forintra csökkent, 1,0 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 213 forinttal, 3,96 százalékkal 5590 forintra erősödött, forgalmuk 3,3 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 4 forinttal, 1,01 százalékkal 392 forintra esett, forgalma 324,6 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 104 forinttal, 2,55 százalékkal 4175 forintra nőtt, a részvények forgalma 1,0 milliárd forintot ért el.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve