Warren Buffett vállalkozása, a Berkshire Hathaway január 13-án 3,21 százalékról 5,08 százalékra emelte részesedését a Tesco Plc-ben, Nagy-Britannia legnagyobb áruházláncában - idézte a hivatalos értesítést a Reuters. A dátum azért érdekes, mert egy nappal követi a kiskereskedő profit warningját.

A Tesco arra figyelmeztette a befektetőket, hogy a 2012-2013-as üzleti évben stagnálni fog nyeresége, miután fel kell pörgetnie a beruházásokat hazai piacán. A szupermarketlánc évtizedek óta a legrosszabb karácsonyi szezonját zárta 2011 végén.

A világ harmadik leggazdagabb emberének döntését a piac úgy értékeli, hogy bizalmat szavazott a Tescónak. A Berkshire 2006-ban szállt be a vállalatba, majd ezt követően fokozatosan növelte részesedését.

Buffett tavaly ráhozta a frászt a brit cég részvényeseire, amikor azt nyilatkozta, hogy a Tescónak kemény lépéseket kell tennie Fresh & Easy márkanév alatt működtetett, veszteséges amerikai vállalkozása rendbe tételére. Igaz, azt is jelezte, hogy továbbra is bízik a brit kiskereskedőben.

A Tesco részvényei 19 százalékkal zuhantak meg január 12-én, a profit warning napján, és 311 pennyvel 34 havi mélypontra estek. A céget azért is támadták az elmúlt napokban, mert termelési igazgatója, Noel Robbins nyolc nappal a bejelentés előtt eladott egy 200 ezer font (308 ezer dollár) értékű részvénycsomagot.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!