Heti Kitekintés
Az elmúlt hét második felének jegybanki kamatdöntései-, valamint a pénteki Nonfarm Payrolls mutató után vélhetően nyugodtabb tempóban indulhat a kereskedés a nemzetközi tőke- és devizapiacokon, azonban az európai vállalati gyorsjelentések-, és a tengerentúlról érkező jegybankári nyilatkozatok mellett további jegybanki ülések-, és közzétételek gondoskodhatnak az újabb izgalmakról.
Kedden az ausztrál jegybank kamat-meghatározó ülésére érdemes figyelni: a többségi piaci várakozások alapján az RBA újabb 25bázispontos vágással 2,5%-ra csökkenteti az alapkamatot. Összhangban a kormányzat által lefelé módosított növekedési előrejelzésekkel, a jegybank előtt lehet még tere a kamatcsökkentésnek, amelyet a vártnál csupán mérsékeltebb ütemben emelkedő inflációs ráta is támogathat.
Érdemes azonban megemlíteni, hogy a nagyjából már beárazott keddi kamatcsökkentés lehetősége mellett az ausztrál dollár további gyengülésére fogadók által megnyitott nettó short-pozíciók állománya rekord magasságokba szökött az elmúlt hét folyamán; így a piaci várakozásoknak megfelelő kimenettel záruló RBA ülést követően a csütörtöki, ausztrál munkaerőpiaci adatközlések lehetnek majd kiemelten piacmozgató hatásúak.
Bár a brit jegybank csütörtökön nem változtatott a monetáris politika irányvonalán: a font-spekulánsok számára a Bank of England szerdai, negyedéves inflációs jelentésére érdemes koncentrálni, majd a közzététel után Mark Carney sajtótájékoztatója szolgálhat további iránymutatással az angol jegybank által követni kívánt irányvonalra vonatkozóan.
A japán jegybank csütörtöki kamatdöntő ülése vélhetően kevés érdemi újdonsággal szolgálhat majd; mindemellett a tengerentúlról érkező, viszonylag csekély számú piacmozgató makroadat mellett a befektetők ismét a jegybankári nyilatkozatokra koncentrálhatnak majd. Míg a Fed eszközvásárlási műveleteinek visszavágásával kapcsolatos befektetői találgatások mellett a Fed következő elnökének személyével összefüggésbe hozható hírek- és kommentárok szintén kiemelt piaci érdeklődésre tarthatnak majd számot.
US
Iránykereséssel, óvatos lecsorgással indult a hét első napja a tengerentúlon; majd a közvetlenül a hétfői piacnyitás után érkező, vártnál kedvezőbb ISM index oldotta kissé a bágyadt hétfői kereskedés felemás hangulatát.
A júliusi ISM index értéke a korábbi hónap 52,2 pontos értékével szemben 56,0 pontra emelkedett júliusban, felülteljesítve az 53,1 pontos előzetes várakozásokat. Az amerikai szolgáltató szektor javuló kilátásaira a dollár erősödéssel reagált az euróval szemben: a hajnalban még 1,33 közelében tartózkodó EURUSD kurzusa az adat közzétételét követően 1,3242-ig süllyedt. Mindemellett érdemes kiemelni, hogy a mutató foglalkoztatottsági komponense a korábbi hónap 54,7 pontos értékéről 53,2 pontra süllyedt.
EU
A pénteki, átfogó amerikai munkaerőpiaci adatközlések-, és a kínai szolgáltatói PMI adatok megemésztése után óvatos emelkedés jegyében indult a hét első napja az európai börzék számára: majd a több helyen óvatos javulásról beszámoló-, ám az összképet tekintve továbbra is vegyes európai, szolgáltatói beszerzési menedzserindexek értékeire koncentrálhattak a befektetők.
A nyári melegben az elmúlt hét második felének izgalmait kiheverve az európai részvényindexek továbbra sem mutattak jelentős elmozdulást: a kontinens benchmarkjai vegyesen teljesítettek kora délután; míg a brit Ftse100-at mérsékelt alulteljesítés jellemezte, miután az HSBC által közzétett gyorsjelentést csalódottan fogadták a befektetők. (Dax -0,27%; Cac +0,11%; Ftse100 -0,50%; Ibex -0,09%)
Devizapiaci kitekintés
Az előttünk álló héten ismét az amerikai jegybankárok nyilatkozati felé fordulhat majd a piaci figyelem: a pénteken közzétett, és a vártnál alacsonyabb ütemű foglalkoztatás bővülésről beszámoló payrolls adat után a befektetők égnek a vágytól, hogy további részleteket tudjanak meg a döntéshozóktól, valóban küszöbön állhat-e a Fed kötvényvásárlási műveleteinek korábban szeptemberre valószínűsített csökkentése.
James Bullard pénteki, Bostonban adott nyilatkozata alapján a Fednek a további adatok beérkezésig egyelőre ajánlatos lenne kivárnia a stimulus mérséklésével: a St. Louis Fed kormányzója szerint az év második felében érkező, újabb makroadatok által kerülhetne megerősítésre a gazdaság állapotának javulása. Bullard szerint a maginfláció mértéke továbbra is teret enged a jegybanki élénkítésnek, ugyanakkor arra vonatkozóan nem tudhattunk meg újabb részleteket; mekkora időtáv javuló statisztikái erősíthetnék meg a Fed számára az amerikai gazdaság- és a munkaerőpiac körülményeinek a jegybank számára is elfogadható javulását.
A délutáni piaci összefoglaló teljes szövege az alábbi linkre kattintva érhető el.
Ha részvényindexekkel vagy devizapárokkal kereskedne: esetleg további kérdése van; a jobb oldali mező kitöltését követően, a feliratkozásra kattintva munkatársaink felveszik önnel a kapcsolatot.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!