A Mol 34 forinttal, 1,20 százalékkal 2810 forintra gyengült, 2,4 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 60 forinttal, 0,56 százalékkal 10 700 forintra esett, forgalmuk 6,1 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom 2 forinttal, 0,47 százalékkal 424 forintra erősödött, forgalma 364,7 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 95 forinttal, 1,73 százalékkal 5595 forintra nőtt, forgalmuk 2 milliárd forintot ért el.
A magyar részvénypiac kis gyengüléssel zárt, de ez egész jó eredmény, hiszen nap közben komolyabb mélypontokat is lehetett látni. A nap két nagy vesztese a Mol és az OTP volt, míg a Magyar Telekom és a Richter emelkedni tudott - mondta Csépai Miklós, a Gránit Bank treasury értékesítési vezetője az M1-en.
A nemzetközi piacokon vezető hír volt, hogy a lassan felálló olasz kormány első tervei között szeretné elérni az Európai Központi Bank (EKB) által korábban megvásárolt, 250 milliárd euró értékű kötvénycsomag elengedését, ami tulajdonképpen egy részleges államcsődnek felelne meg. Ennek hatására jelentősen gyengült az euró - mondta.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve