A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,73 százalékos emelkedéssel, 31 868,51 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 2,9 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek a pénteki záráshoz képest.
A BUX jó teljesítménye a Molnak köszönhető, amely több mint 2 százalékkal emelkedett - mondta Rácz Balázs, az Erste Befektetési Zrt. technikai elemzője az M1-en. Ennek oka, hogy a horvát miniszterelnök hétvégén bejelentette, hogy szeretnék megvásárolni a Moltól az olajtársaság INA-ban lévő 49,2 százalékos részesedését. Még számos nyitott kérdés van azonban, egyáltalán nem biztos, hogy sikerül a horvátoknak ezt a tranzakciót véghezvinni - tette hozzá a szakértő.
A többi blue chip esetében nem volt nagy mozgás, a forgalom lényegesen elmaradt az átlagtól. Hasonló elmozdulásokat lehetett látni a nyugat-európai börzéken is, a német DAX 0,2 százalékos emelkedésben van - mondta az elemző.
A Mol 450 forinttal, 2,24 százalékkal 20 550 forintra erősödött, 978,6 millió forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 15 forinttal, 0,18 százalékkal 8385 forintra nőtt, forgalma 787,2 millió forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama nem változott, 496 forintot ért, forgalma 839,5 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 16 forinttal, 0,26 százalékkal 6160 forintra emelkedett, forgalma 253,7 millió forintot ért el.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1932,77 ponton zárt kedden, ez 2,60 pontos, 0,13 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve