A részvénypiac forgalma 11,9 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek a pénteki záráshoz képest.
Bosnyák Zsolt, az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője az MTI-nek elmondta, hogy bár kedvező volt a hangulat az európai részvénypiacon, a BÉT gyengén teljesített, ami azzal magyarázható, hogy a múlt héten csütörtökön bejelentett lezárásokat "még árazza a piac". Közölte, a Mol jó teljesítménye húzta fel a BUX-indexet.
Kapcsolódó
Az elemző a blue chipekről megjegyezte, hogy hétfői emelkedésével a Mol behozta korábbi lemaradását az európai olajtársaságokhoz képest, az OTP árfolyama pedig esett, miközben az európai bankszektornak jó napja volt és az európai bankok pluszban zártak.
Kedden a Központi Statisztikai Hivatal által közölt fogyasztói árak alakulására, csütörtökön pedig az Európai Központi Bank kamatdöntésére figyelnek a befektetők - tette hozzá Bosnyák Zsolt.
A Mol 66 forinttal, 2,99 százalékkal 2276 forintra erősödött, 2,6 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 40 forinttal, 0,30 százalékkal 13 320 forintra csökkent, forgalmuk 6,8 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 3,0 forinttal, 0,74 százalékkal 409 forintra nőtt, forgalma 211,2 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 35 forinttal, 0,42 százalékkal 8245 forintra esett, a részvények forgalma 2,0 milliárd forintot ért el.
A BUMIX 3680,69 ponton zárt hétfőn, ez 11,54 pontos, 0,31 százalékos emelkedés a pénteki záráshoz viszonyítva.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve